Forgatás

2013. július eleje

Már jó sok ötletünket elfújta a 6-os kombinó szele a Karinthy Frigyes utcában, de egy ott maradt velünk, nem hagy nyugodni. Fokhalászat. Erről kéne filmet csinálni. Valami ősi, magyar dolog (az most trendi), és van is egy kontaktunk: Lantos Tamás Markócon. Majd megkeressük a térképen, utánanézünk a könyvtárban. Nyomjuk! Elégedetten kortyoljuk tovább a sörünket.

2013 július vége

A csaknem teljesen üres könyvtárban lapozgatom Ecsedi István néprajzkutató 1934-es könyvét. Azt írja: „a kisebb vizeket az ottani ember fok-nak, szíkfok-nak nevezi. (...) A víz a fokokból gyorsan eltűnik, ellenben átszenvedi a forró nyarat (...) Ez veszedelmes, mert ha rálép az ember, térdig süpped a lágy kotúba...” Leírja még, hogy az ilyen mocsarakban, lápokban hogyan halásztak kézzel, és a legprimitívebb eszközökkel az emberek. Még nem is sejtem, hogy a fokhalászat teljesen más. És a fok sem ezt jelenti.

2013. augusztus vége

Kellemes, enyhén párás, de napsütötte délutánon szállunk ki Markócon a kocsiból. Először járunk az Ormánságban. A vonzó falucska utcáján csak jobb oldalt sorakoznak házak, balra egy magas, burjánzó és éppen ezért hatalmasnak tetsző erdő szalad a szemhatárig. Mintha azon túl már csak a Dráva lenne. Mi több: az Ős-Dráva. Mesebeli erdő, amely a múltba vezet. Persze mindez csak optikai csalódás: a keskeny erdősáv mögött ugyanolyan terpeszkedő táblás földek húzódnak, mint amilyenek az ide vezető utunkat is szegélyezték. Ahogy lassan-lassan összeszedjük magunkat a hosszú út után, feltűnik a csend. Mozdulatlan, mély csend van. Persze, hogy jól esik. Aztán mégis zavaróvá válik: hogy lehet egy faluban ekkora csönd? Nincsenek itt hangoskodó állatok? Nincsenek.

Kötetlenül beszélgetünk Lantos Tamás polgármesterrel. A fokhalászat önmagában semmi - a fokgazdálkodás része. Korábban az ártereken a folyók természetes leágazásait mesterséges csatornákkal egészítették ki. Ezek voltak a fokok. Így tartották vissza a vizet. Megkötötték az esővizet is. Az ártér nem mocsár volt, meg láp, hanem gyümölcsény (erdőben levő gyümölcsfák), legelő, makkos. Ezt szeretnék visszaállítani. Ehhez változtatni kellene a vízgazdálkodási rendszeren, amely elvezeti a vizet. Kisember kontra hivatal konfliktus sejlik fel. Jó film lesz ez. Belevágunk!

2013. szeptember 28.

Az első forgatási nap.

2014. június 23.

A pécsi vízigazgatóság munkatársa kiautózott hozzánk a cúni csatornához, hogy a helyszínen magyarázza el a kameráinknak, miként táplálják majd a Fekete-vízből az elmocsarasodó, dagonyásodó valamikori holtágdarabot. A mocsárhoz képest inkább holtág, a holtághoz képest inkább mocsár. Valamilyen oknál fogva még így is szívet melengető. Egykor mindent elkövettek, hogy minél több vizet tüntessenek el a környékről, hogy mindenhol nagytáblák terpeszkedjenek. Most vizet hoznak vissza - legalább egy kis terület táplálására. A csatornát alul kibélelik szigetelőanyaggal, hogy az elvezetendő vizet ne szívja el a talaj, biztosan elérkezzen a célterületre. A természetes állapot visszaállítása mesterséges anyagok felhasználása nélkül nem lehetséges.

2014. szeptember 14.

Még tart az istentisztelet a messze földön híres, fakazettás kórósi templomban, amikor megérkezünk. Nem akarunk zavarni, így körbejárjuk az épületet, és nézelődünk. A falu közepén egy hatalmas, éppen csak hogy gondozott, zöld gyep terpeszkedik. Két focikapu is kivehető benne, ha erősen nézzük. Mintha valami fertőző, fekély volna, amitől ijedten húzódnak minél messzebbre a házak. Érthetetlen ez a térszerkezet, ha csak úgy nem, hogy messziről kevésbé látszik a házak lepusztultsága. Később megtudjuk, hogy a fura képződmény valamikor tó volt, csak lecsapolták. Apadásnak hívják a helybeliek. Elképzelem, hogy nézne ki a Balaton környéke, ha a lecsapolási láz elérte volna. Vége az istentiszteletnek. A lelkészen kívül egyetlen hívő ballag ki a református templomból. Ő is katolikus.

2014. november 22.

Két középiskolással forgatunk. Kóróson hosszú évek óta ők az első fiatalok, akik le fognak érettségizni. A kamerák bekapcsolása előtt arra fordul a szó, hogy reggelente biciklivel járnak be egy közeli faluba, ahol megáll a busz, amivel aztán mennek tovább Siklósra. Észre sem veszik, mit mondanak, ez számukra természetes. Hóban, esőben el kell jutni egy másik településig, mert az övéket nem érinti a busz. 2014. Magyarország.

2015. május 17.

Drávapiski zsákfalu. Félénken dugják ki a házak az orrukat az erdőből a főút mellett. Talán a szegénységüket rejtegetik. A zsák alja a buszforduló. Ez egy kis tér. A közepén szökőkút. Egy sellőlány kancsóval a kezében. Nézem az arcát, és az a benyomásom, hogy szégyelli magát. A műmárványságát a szegénység közepén. Kancsót tartó gesztusa furcsa módon beletörődést sugall. Minden bizonnyal a vele szemben álló kopjafa stílusú Kossuth-szobor miatt. A fanyakmerevítő miatt esélytelen, hogy kormányzó valaha is szembefordul a szoborhölggyel. Így marad illetlenségbe dermesztve.